Egyedl vagyok, a csendet hallgatom. Escseppek ksznak le az arcomon. Itt az a hely ahol egy firt srtam. Nem felejtem el azt az ess jszakt. Ott lt a padon s kereste a hallt. Arcrl sugrzott a flelem. Grcssen szortotta meg a kt kezem. Knyrgtt s lzas volt, hozzm csak reszket hangja szlt. : - Flek, nagyon flek. Ezt mondta s egy pillantst vetett az arcomra. Vllamra borult s tlelt. Tudtam, ha elmegy, elfelejt. Azt mondta: - engem mindenki utl! Aztn megcskolt s felllt. Vadul vert a szve, erre jl emlkezem. Megszortotta a kezem s elszakadt tlem. A sarkon tl megcsikordul egy fk, de n akkor mr futottam fel. Ott fekdt a fi a mocskos vizes ton. Most mr mosolygott rm desen, csendesen mondta: - Most mr meghalok. S halkan ddolt egy rgi dallamot. Szeretlek! Ne hallj meg krlek! De akkor flbeszakadt az nek, forr vr folyt lassan a karomra. S knnycseppek ksztak az arcomra. Meghalt a fi, vajon mirt tette, Szakadt volt s t senki nem szerette. Flembe mg halom cseng hangjt, nem felejtem el soha az arct.